A propaganda és a bálványoknak áldozott étel

"A hét csillag titka" cikkben említettük a nikolaiták szektaját, akik győznek a laikus tömegek felett azzal, hogy manipulálják a közvéleményt. Ennek egyik fontos aspektusa a propaganda. Ezzel kapcsolatban egy érdekes részt idéznék Rolf Dobelli pszichológus egyik könyvéből:

A második világháború alatt minden ország propagandafilmeket készített. Az Egyesült Államok annyi pénzt költött propagandára, hogy a hadügyminisztérium az 1940-es években ki akarta deríteni, hogy valóban megéri-e a pénzt. Számos tanulmány próbálta kideríteni, hogyan változott a katonák véleménye és viselkedése egy propagandafilm megtekintése után.
Az eredmények kiábrándítóak voltak: A filmek a legcsekélyebb mértékben sem növelték a katonai lelkesedést.
A nézők jól tudták, hogy propagandát mutatnak, amikor megnézték a filmeket.
Kilenc hét elteltével azonban valami váratlan dolog történt. A pszichológusok másodszor is megmérték a katonák háborúhoz való hozzáállását. Az eredmények a következők voltak:
Azok, akik kilenc héttel korábban látták a filmet, szignifikánsan nagyobb szimpátiát fejeztek ki a háború iránt, mint azok a katonák, akik nem látták a filmet. A propaganda nyilvánvalóan működött.
A tanulmányt vezető Carl Hovland pszichológus ezt a rejtélyt alvó effektusnak nevezte (sleep effect). A hatás magyarázata a következő:
Egyes információk forrásairól való tudás sokkal gyorsabban eltűnik, mint az érzelmi képek.
Az agy viszonylag gyorsan elfelejti, honnan szerezte az információt, de maga az információ nem tűnik el olyan gyorsan.
Hasonlóan működik ez a jelöltek közötti választási háborúk során is. Egyetlen választás sem lehet teljes csúnya reklámok nélkül, amelyekben az ellenfél jelöltjeit becsmérlik.
Minden néző számára világosnak kell lennie, hogy ez választási propaganda, de számos tanulmány kimutatta, hogy az "alvó effektus" itt is megbízhatóan működik.

Ez a mechanizmus a kognitív pszichológia alapelvein alapul. Az emberek hajlamosak az érzelmi hatásokra jobban reagálni, mint a racionális érvekre. Az érzelmek, különösen a félelem, harag vagy szimpátia, mélyebb hatást gyakorolnak a döntéshozatalra. Ráadásul az emberek gyakran hajlamosak "elfelejteni" a manipuláció forrását, ha az érzelmileg erőteljes üzeneteket kaptak. Ha egy filmben azonosulunk a főszereplővel, és átéljük érzelmileg a történetet, akkor azok az érzelmek, amelyeket tapasztalunk, nyomot hagynak a tudatalattinkban. Még ha tudatosan el is utasítjuk az üzenetet, az érzelmi hatások – amelyek gyakran nem logikusak, ahogyan Sigmund Freud is említette – akkor is beépülhetnek a gondolkodásunkba. Az érzelmek nem mindig követik a logikát, és gyakran sokkal erősebben hatnak ránk, mint a tisztán racionális érvek. Így még akkor is befolyásolhatják a nézőpontunkat, ha mi tudatosan megpróbáljuk őket elutasítani. Illetve, ha nem vagyunk kellően tudatosak és megengedjük, hogy belépjenek ezek az érzelmek belsőnkbe és nem használjuk meditációt, hogy az érzelmi életünkben rendet tartasunk fent.

Ez a gondolat összhangban van azzal, amit a propaganda vagy a bálványokkal kapcsolatos rituálék működésében is látunk: ha valaki érzelmileg kapcsolódik egy gondolathoz vagy jelenséghez (legyen az film, étkezés, vallási szertartás stb.), az erőteljes hatással lehet a későbbi viselkedésére, véleményére és nézőpontjára, még ha logikailag el is utasítja azt. Ez kapcsolatban van a bálványoknak áldozott étel fogyasztásával is, amire a Biblia figyelmeztet bennünket.

Identitástudat elleni fenyegetés

Érdemes megfigyelni azt is, hogy amikor valaki olyan gondolattal találkozik, amely ellentmond a saját világnézetének, gyakran nem magát a gondolatot vizsgálja, hanem személyes támadásként éli meg. Ennek oka, hogy bizonyos ideológiák és hitek idővel az ember identitásának részévé válnak. Ilyenkor az eltérő nézet nem pusztán véleménykülönbség, hanem az identitás elleni fenyegetésként jelenik meg. Ez magyarázza, miért reagálnak agresszívan olyan gondolatokra, amelyek valójában intellektuális kérdések lennének. A reakció nem a tartalomnak szól, hanem annak, hogy a saját énképe sérülni látszik vagy azt fenyegetve érzi. (Valójában az önimeret és az önkontroll hiánya is.)

Őszinte, de mégis valótlan?

Sokan felteszik a kérdést: hogyan lehetséges, hogy emberek teljes őszinteséggel és meggyőződéssel állítanak olyan élményeket, amelyek objektíven nem igazolhatók? A válasz nem egyszerű önszuggesztió. A spirituális hagyományok – köztük Franz Bardon – is leírják, hogy az emberi tudat bizonyos állapotokban rendkívül befolyásolható, és külső hatásokra olyan gondolatok vagy képek is megjelenhetnek benne, amelyeket sajátjának él meg. A pszichológia ezt módosult tudatállapotnak, szuggesztiónak vagy disszociációnak nevezi, a régi mesterek pedig gondolati ráhatásnak. Ilyenkor az élmény az illető számára teljesen valóságosnak tűnik, ezért őszintén hisz benne. Sajnos negatív mágia és erők ezt előszeretettel alkalmazzák, mint általános gyakorlatot. Ez miatt le is nézik a legtöbb embert, mert azt csinálnak velük amit akarnak, szinte bármit képessek velük elhitetni. Ezzel kapcsoltban egy nagyon érdekes történet itt olvasható:
"Szimona útja Istenhez", amiből jól látható ennek gyakorlata.
Ezek után, amikor egy ilyen befolyásolt, közismert vagy tekintélyes személy őszintén állít vagy tanít valamit, sokan már pusztán az őszinteség hatására hinni kezdenek benne. Ilyenkor nem annyira a bizonyítékok számítanak, hanem az emberi pszichika működése, az őszinteség meglátása.